Ezúttal az előző sorozatbemutatómban már említett Sanctuary című sorozatot fogom bemutatni nektek, amelynek a magyar címe a meglehetősen hülyén hangzó Sanctuary: Génrejtek lett. Korábban már beszámoltam arról, hogy hogyan emelkednek fel a websorozatok a tévésorozatok világába és A Gyónás kapcsán a Sanctuary-t hoztam fel példaként, ugyanis ez a méltatlanul alig ismert sorozat is csak egy egyszerű websorozatként vette kezdetét 2007-ben. 8 úgynevezett webizódból állt és ezek közül is az utolsó meglepő módon egy cliffhangerrel ért véget és a történet befejezetlen maradt.

Egy évvel később azonban a Syfy tévécsatorna megrendelte az első évadot és azóta pedig már négy évadot élt meg, nézettsége ugyan alacsony, de egyúttal stabil is. A sorozat alkotója nem más, mint Damian Kindler, akit már jól ismerhetünk a Csillagkapu és a Csillagkapu: Atlantisz című sorozatokból, amelyekben szintén részt vett. Ebből kifolyólag sok hasonlóságot lehet felfedezni stílusilag a két sorozat között, ráadásul a szereplők tekintetében is sok ismerős arc jelenik meg a fent említett sorozatokból.

A történetről egyelőre csak annyit árulok el, amely rögtön a sorozat első két epizódjából, a Sanctuary For All két részéből kiderül, a továbbiakban majd igyekszem részletesebben is beszámolni az évadokról, lehetőleg minél több spoilert mellőzve. Két rendőrtisztet csendháborítás miatt riasztanak Old City egyik szegényebb kerületeibe, ahol végül egy öreg férfi holttestére bukkannak, akit egy Alexi nevű, kelet-európai kisfiú ölt meg, akinek egy különleges, kígyószerű nyúlvány nőtt ki a hasából, hamarosan a két kiérkező rendőrtiszttel is végez. Ebben a nyomozásban vesz részt Dr. Will Zimmerman (Robin Dunne) is, bűnügyi pszichológus is, aki hamarosan rájön, hogy itt nem egy egyszerű, hétköznapi gyilkosságról van szó.

Nem sokkal később kapcsolatba lép vele egy rejtélyes, fekete hajú nő, aki nem más, mint Dr. Helen Magnus (Amanda Tapping) és felajánlja neki, hogy segít neki megérteni mindazt, ami körülötte folyik. Elviszi őt az otthonába, amely úgy néz ki, mint egy nagy kiterjedésű, gótikus templom. Odabent azonban olyan világ tárul a szeme elé, amelyet elképzelni sem mert. Ezt a fejlett technológiákkal berendezett épületet úgy hívják, hogy a Menedék, ahol a világ abnormális teremtményei otthonra, menedékre lelhetnek. A külvilág nemes egyszerűséggel szörnyetegnek titulálja ezeket az abnormálisokat, ám Dr. Magnus úgy gondolja, hogy ők legalább annyira megérdemlik az életet és a boldogságot, mint bárki más.

Dr. Zimmerman megismerkedik a Menedékben dolgozó további emberekkel is, köztük Dr. Magnus lányával, Ashley Magnusszal, (Emilie Ullerup) a technikai részleg vezetőjével, Henry Fosszal (Ryan Robbins) és Dr. Magnus abnormális komornyikjával, akit egész egyszerűen csak úgy hívnak, hogy a "Nagyfiú." (Christopher Heyerdahl) Ráadásul egy titokzatos, rosszindulatú férfi is megérkezik, aki a teleportálás képességével rendelkezik és hamar kiderül, hogy ő és Dr. Magnus jól láthatóan ismerik egymást. Mikor kiderül, hogy ezt a férfit John Druittnak hívják, (Akit egyébként szintén Christopher Heyerdahl játszik, csupán maszk nélkül.) Dr. Zimmermannak feltűnik, hogy pont ugyanígy hívták a 19. században a Hasfelmetsző Jack gyilkosságok első számú gyanúsítottjának. Ekkor derül ki, hogy Dr. Helen Magnus már 157 éves. Végül Dr. Zimmerman elfogadja az ajánlatot, miszerint ezentúl a Menedékben fog dolgozni és tulajdonképpen itt veszi kezdetét a sorozat.

Az alapkoncepció nem is hangzik olyan rosszul, nem igaz? Valóban nem, hiszen a Sanctuary első évadja zseniális szórakoztatást nyújt, igazán magával ragadó hangulata van, legalábbis ez az én személyes véleményem. Bár az epizódok többnyire nem kapcsolódtak szorosan egymáshoz, azért volt egy átívelő történetszál is, amely lényegében a Kabal okozta fenyegetésen alapul. A Kabal nem más, mint egy nagy hatalmú, abnormálisokkal foglalkozó titkos szervezet, lényegében a Menedék gonosz megfelelője. Mindezt a készítők meglepően hitelesen tárják a szemünk elé, így egy kifejezetten szórakoztató történetet kapunk.

A sorozat sajnos a speciális effekteken vérzik el, ugyanis egy meglehetősen kis költségvetésű sorozatról van szó. Például az első három epizód, a Sanctuary For All két része és a Fata Morgana tulajdonképpen a korábbi websorozat újbóli elmesélése és bizonyos jeleneteket egy az egyben átollóztak a websorozatból. Ezért olykor nagyon könnyen észre lehet venni bizonyos jeleneteken, hogy azokat bizony zöld szobában forgatták. Viszont más vizuális effektek viszont kifejezetten jól néznek ki, ezért ennek minősége is elég változó. Különösen a vérfarkasok megvalósítása fest különösen hülyén.

Engem az első évad teljesen magával ragadott a maga egyedi hangulatával, a különleges, misztikus teremtményekkel és az enyhe sci-fi beütésével. Az egész úgy ahogy van, érdekes, leköti a néző figyelmét és mindenek előtt szórakoztató. Sajnos a sorozat azóta teljesen elszakadt a gyökereitől, ugyanis a második évad már közel sem ugyanolyan jó, mint amilyen az első volt, bár ugyanúgy vannak kiemelkedő pillanatai. A legnagyobb problémája első sorban az, hogy nincs átívelő szál. Rögtön a második évad elején legyőzik a Kabalt, utána hallunk néhány kósza említést arról, ahogy szépen, lassan felszámolják ezt a szervezetet, bár mi ebből csupán annyit látunk, hogy a Menedék nyalogatja a sebeit és a történet sokkal inkább az abnormálisokra koncentrál. Ráadásul a második évadban csatlakozik egy új női főszereplő is, Kate Freelander, (Agam Darshi) aki eleinte kifejezetten idegesítő ebben a nagyszájú, vagány csaj szerepében. Akkor lehet az ő karakterét igazán szeretni, amikor megnyílik a többiek előtt. Szerencsére az utóbbi időben már nem nagyon erőltetik az előbbi oldalát.

Aztán elérkezett a harmadik évad, amely az előző kettőtől eltérően nem 13, hanem 20 epizódból állt, de a költségvetése közel ugyanaz maradt és ez bizony rá is nyomja a bélyegét erre az évadra. A készítők úgy gondolták, hogy egy hosszabb évad remek lehetőséget nyújt arra, hogy igazán nagy történetszálakat alkossanak meg, amit nem igazán éreztem indokoltnak, ugyanis a második évad is egy-két kiemelkedő alkotástól eltérően gyakorlatilag töltelék epizódokból állt. Sajnos a harmadik évadban mutatkozik meg igazán a Sanctuary legnagyobb hibája. Sokkal többet akar kihozni magából, mint amennyit kellene és mint amennyit valójában tudna. Megjelenik egy titokzatos, elveszett föld alatti város is, amelyben olyannyira komoly vizuális effekteket használtak, hogy az évad második felét sokkal olcsóbb és történetközpontúbb epizódok alkották és meglepő módon ezek sokkal jobbak lettek.

A negyedik évad pedig meglepő módon kezd visszatérni a sorozat gyökereihez, mintha a készítők rájöttek volna arra, hogy túlságosan eltávolodtak attól az alapkoncepciótól, ahonnan indultak. Bár még továbbra is megtalálható a sorozatban a globális történetszál, ugyanis megjelenik egy titkos kormány szervezet, a SCIU, amely szintén abnormálisokkal foglalkozik és ez az évad fő mozgatórugóját adja. Egy kellően izgalmas és jól megalkotott időutazós évadnyitó után kapunk egy zseniális átívelő történetszálat, nagyszerű, karakterközpontú epizódokat és a hangulat már-már az első évadot idézi, olyannyira hogy a negyedik évad vége gyakorlatilag egy új kezdet, méghozzá olyan, amely ismét az első évad színvonalára emeli a sorozatot.

Ráadásul van még egy dolog, ami a sorozatnak nagy erénye, a karakterek. A főszereplők közül első látásra senki sem annyira kiemelkedő, de mindegyikük szerethető és amikor épp egy karakterközpontú epizód van terítéken, akkor különösen azok. Viszont ezzel ellentétben a legnagyobb hiba a karakterek használatában van, ugyanis vannak nagyon népszerű és nagyon hatásos karakterek, akiket egész egyszerűen hanyagolnak, például Dr. James Watson. (Peter Wingfield) Igen, a Sherlock Holmes című film kedvelői most felkaphatják a fejüket, igen, az a Watson. Annyira hatásos és annyira eltalált karakter mégis felbukkanása után egy-két epizóddal meghalt. Ugyanez a helyzet a második évadban feltűnt Jimmy-vel is, akit Michael Shanks alakított, abban az egy epizódban szerepelt először és utoljára. John Druitt nagyon jó karakter, de csak időnként kerül elő, viszont aki mindannyiuk közül viszi a prímet, az nem más, mint Nikola Tesla, (Jonathon Young) aki ráadásul egy vámpír és igen, egy IGAZI vámpír, nem csak egy ilyen napfényben csillogó bőrű, nyáladzó próbababa, aki szabadidejében baseballozik a szintén vámpír családjával. (Várom a Twilight rajongók levélbombáit a postaládámban...)

Elsősorban a sci-fi rajongóknak ajánlanám ezt a sorozatot, különösképpen azoknak, akik azelőtt nagyon szerették a Csillagkaput, vagy a Csillagkapu: Atlantiszt. De akik sokkal inkább a nagy költségvetésű, minőségibb sorozatokat kedvelik, azok számára kerülendő. Fontos, hogy ne várjunk sokat tőle, hanem elvárások nélkül üljünk le nézni a Sanctuary-t. Természetesen nem tökéletes, ahogy azt fentebb is kifejtettem, hogy miért, de egy könnyed, hétvégi szórakozásra szerintem ideális.