aug.
02.

Retro Rovat! - Alien quadrológia

A mai kis időutazásunkban a horror világ igazi etalonjának számító Alien sorozatról írnék egy kis ismertetőt illetve aki már látta újra borzonghat egy kicsit:). Ha készen álltok kattintsatok a tovább gombra.

 

Az Alien sorozat quadrologia lévén négy részből áll(A nyolcadik utas a Halál; A bolygó neve Halál; A végső megoldás: Halál; Feltámad a Halál). A sorozat sajnos a második rész után folyamatosan gyengült, amit talán a rendezők váltása okozott. Az első és a második rész viszont elképesztően jól sikerült. A filmekben megalkotott szörnyetegek mára, igazi legendává váltak a horror világban. A készítők egy igazi rémet alkottak meg, akiknek a vérük savas, a nyelvük kilőhető, illetve hosszú farkuk vége dárda szerű élben végződik amivel áldozatukat felnyársalják.

De talán nem is ettől a lénytől rettegtek a legjobban a nézők, hanem a lárváiktól melyek, az emberek arcára ugorva belepetéznek a szerencsétlen flótásba és belőle kelnek ki ezek a szörnyek.

Az Aliennek nevezett szörnyeket azóta, összeboronáltak a Ragadozóból ismerős Predatorokkal és a harcukból, két felejthetőbb film is született, bár az első nem lett annyira rossz . De térjünk vissza a filmekhez és röviden nézzük meg miről is szólnak. 

A nyolcadik utas: A Halál 1979-ben került a mozikba. A történet szerint, a Nostromo űrhajó egy jelet követve eljut egy ismeretlen bolygóra, melyen furcsa tojás szerű kapszulákat találnak. Miközben vizsgálják az egyiket, hirtelen előtör belőle egy lény és rámászik a legénység egyik tagjának arcára, aki ettől elveszti az eszméletét. Miután visszanyeri eszméletét és úgy tűnik minden rendben van, ám hirtelen a mellkasából előtör egy idegen lény. Innentől elkezdődik a legénység számára a pokol, mivel ez a lény folyamatosan öldösi az embereket a hajón. Csak Ripley(Sigourney Weaver) nem törődik bele a halálba. A feszültség keltés remekül sikerült a filmben, a vizuális effektusokért pedig Oscar-díjat kapott. A rendező Ridley Scott volt, a főszereplő pedig Sigourney Weaver, aki gyakorlatilag a sorozat minden részében főszereplő.

A második rész véleményem szerint túltett az elsőn. A bolygó neve: Halál 1986-ban került bemutatásra. A rendezői székben immár James Cameron foglalhatott helyet. A történet ott kezdődik, ahol az előző abbamaradt. Ripleyt megmentik és visszahozzák a Földre. Kiderül, hogy azon a bolygón ahol járt, egykor emberi civilizáció élt, de ismeretlen szörnyek támadása után eltűntek. Ripleyt visszaküldik a rémségek helyszínére, hogy ismét szembenézzen a halállal. Miután landolnak a bolygón, rögtön kitör a káosz és elkezdődik az elkeseredett harc a túlélésért. A filmben a feszültség keltésben szerintem a katonák kézi mozgás érzékelői óriásit dobtak. Folyton pityegett mégse láttak semmit és senki nem tudta honnan bukkannak elő legközelebb a bestiák. Ebben a részben jelent meg először, az Alienek királynője, ami szintén nagy félelmet okozott a megjelenésével.

James Cameron elképesztően jó hangulatú filmet hozott össze, amely szerintem a sorozat legjobb darabja. A vizuális effektekért Oscar-díjat kapott ez a film is az elődjéhez hasonlóan. Az idegenek támadásait a film során mindig nagy feszültség övezte és szinte a katonák bőrében érezhettük magunkat.

Mint említettem, a további két rész, az elődökhöz képest gyengére sikerült. A végső megoldás: Halál 1992-ben készült el. Ripley miután kimenekült a lények bolygójáról a hajója pedig lezuhan egy fegyenctelepen. Azonban nem egyedül érkezett, mivel volt egy potyautas a hajón, ami túl élte a zuhanást és most a börtön lakóit tizedeli. Ripley azonban rájön a borzalmas titokra, hogy ez a lény miért nem végzett vele a hajón. Ezúttal a rendező David Fincher volt és sikerült neki lerontania a két előd által megteremtett atmoszférát.

A negyedik és egyben utolsó rész bizonyos jelenetei még furcsábbra sikerültek. A Feltámad a Halál 1997-ben látta meg a napvilágot. Bocs, de egy kis spoiler következik (ha van még aki nem látta ezeket a filmeket:)). Ripley, a 3. rész végén öngyilkos lesz, ám egy tudós csoport hosszú évekkel később, újra vissza hozza az életbe, hogy elkészítsék a tökéletes fegyvert, amit a testében hordoz. Miután újra kitenyésztik az Alieneket,  azok meg természetesen kiszabadulnak az űrállomáson ismét Ripley feladata lesz, hogy megállítsa őket. Hát, ez a rész már elég erőltetetten hangzik szerintem. A rendező ezúttal Jean-Pierre Jeunet volt.

Miután végig néztem a filmeket annak idején, már komolyan sajnáltam szegény Ripleyt. Szerencsétlen az első rész borzalmait próbálja kiheverni, erre visszaküldik arra a bolygóra, ahol újra borzalmas dolgok történnek, majd lezuhan egy börtönben ahol öngyilkos lesz, erre újraélesztik és ismét meg küzd az idegenekkel. A végére már szerintem rutinból csinálta.

Mindent összevetve az első két részt szerintem látni kell a műfaj kedvelőinek. Azok a filmek a mai napig etalonnak számítanak és kultuszfilmmé nőtték ki magukat, nem véletlenül. Akinek felkeltették a filmek az érdeklődését, tegyen egy próbát és borzongjon egy jót.  

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekbarlang.blog.hu/api/trackback/id/tr753119968

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása