jún.
05.

Yo Ho, Yo Ho, Kalóznak lenni jó...

Elérkezett hát az idő, hogy elkezdjem megírni a már régóta ígérgetett élménybeszámolómat A Karib-Tenger Kalózai: Ismeretlen Vizeken című filmről, amelyet annak rendje és módja szerint 3D-ben néztem meg. Személy szerint úgy éreztem, hogy ez a film igazán megérdemli, hogy ő legyen az első 3D-s film az életemben, hiszen én odavagyok ezekért a kalózos filmekért, de egyúttal bennem volt az a tüske is, hogy sok negatív kritikát hallottam a tatabányai 3D-s moziról és nem akartam, hogy mindez elrontsa a filmélményt.

Nos, vegyes érzéseim vannak a 3D-vel kapcsolatban. Először is nagyon fárasztja a szemet, már az előzeteseknél le kellett vennem egy kicsit a 3D szemüveget. (Apropó, láttátok lentebb Cody bejegyzését a Majmok Bolygója: Lázadás című filmről? Szerintem hatalmas ötlet a készítőktől, hogyhogy ez még nem jutott senkinek az eszébe?) Sok esetben úgy éreztem, hogy vibrál a kép, és a mozgásoknál, főként a gyors akciójeleneteknél nagyon egybefolyt minden. Ráadásul maga a szemüveg is egy kicsit sötétített volt, a filmben pedig sok az éjszakai jelenet, ezért néha alig lehetett látni valamit. De a tengeren és a dzsungelben játszódó jelenetek szemkápráztatóan gyönyörűek voltak 3D-ben. Egyébként az is lehetett a baj, hogy nem a legjobb szögből néztük a filmet, (Bocsássatok meg, ha hülyeséget beszélnék, de egyáltalán nem értek ehhez) mert sajnos csak a harmadik sor jobb szélére kaptunk helyet a barátaimmal.

A továbbiakban magáról a filmről beszélnék, méghozzá kicsit sem spoilermentesen, szóval csak akkor olvassatok tovább, ha már láttátok a filmet. Tudom, hogy nagy a kísértés, de ne engedjetek neki.

 

SPOILER VESZÉLY!

Szóval, A Karib-Tenger Kalózai: Ismeretlen Vizeken hangulata merőben eltér az előző három rész hangulatától. Ez főként abban mutatkozik meg, hogy a korábbi filmekből mindössze hat szereplő tért csak vissza: Jack Sparrow kapitány (Johnny Depp), Hector Barbossa kapitány (Geoffrey Rush), Joshamee Gibbs (Kevin R. McNally), Teague kapitány (Keith Richards), illetve a két brit katonatiszt, Theodore Groves hadnagy (Greg Ellis) és Gillette hadnagy (Damian O'Hare). Utóbbi két mellékszereplőre talán már nem is emlékszik mindenki, nekem egyedül Groves hadnagyot sikerült kiszúrnom, az, hogy Gillette hadnagy is szerepelt a filmben, bevallom fel sem tűnt.

Azt már korábban is tudhattuk, hogy Will Turner (Orlando Bloom) és Elizabeth Swann (Keira Knightley) nem térnek vissza a negyedik részben, de azt kell, hogy mondjam, egyáltalán nem volt baj. Az ő történetük úgy volt kerek, ahogy a harmadik részben véget ért. Viszont hiányoltam a Fekete Gyöngy legénységét, Cottont (David Bailie), Martyt (Martin Klebba), de még az idióta Pintelt (Lee Arenberg) és Ragettit (Mackenzie Crook) is. Meg ugyebár a harmadik rész végén csatlakozott a két brit katona, Murtogg (Giles New) és Mullroy (Angus Barnett) is, akiknek a szócsatáin jókat derülhettek az előző részek nézői. Sőt, maga a Fekete Gyöngy is alig szerepelt, amiért nagy kár. De azért egy pillanatra láthattuk Jacket, a majmot, és Cotton papagáját is. Talán ezek a szereplők mind meghaltak a Fekete Gyöngy utolsó csatájában, amelyről Barbossa mesélt a spanyolok fogságában.

A korábbi részektől eltérően a negyedik rész meglepően hű a történelemhez, sőt, még konkrét évszámot is kapunk. (1750) Pedig a korábbi filmekben az alkotók nem akarták ennyire pontosan elhelyezni az időben a cselekményt, csak valamikorra a XVIII. században. Számos az emberiség történelmében valóban élt személy jelenik meg a filmben, mint például az angol II. György király (Richard Griffiths), John Carteret (Anton Lesser), Henry Pelham (Roger Allam), továbbá a spanyol IV. Ferdinánd király (Sebastian Armesto) is.

Sőt, Edward Teachről, azaz Feketeszakállról (Ian McShane) még nem is beszéltem, akihez a film legfurcsább eseményei kötődnek. Érdekes húzás volt a készítőktől, hogy bár figyelembe vették Feketeszakáll történelem szerinti halálát az Ocracoke-öbölben 1718-ban, de kvázi legendának állítja be. A filmben megjelenik továbbá az akkori időket jellemző angol-spanyol ellentét is.

Mivel a film környezete ennyire hitelesen van megalkotva, ilyenkor mindig hajlamos vagyok belefeledkezni abba, hogy valójában egy fantasy kalandfilmet nézek, amelyben műfajából kifolyólag történnek furcsa dolgok. Konkrétan Feketeszakáll természetfeletti képességeire gondolok, amelyeknél igen nagyokat néztem, akárcsak az előző részben, amikor a kőrákok vízre bocsájtották a Fekete Gyöngyöt, vagy amikor Kalüpszót szabadul engedték az emberi testéből. Sőt, Mr. Szakáll hajójáról, az Anna Királynő Bosszújáról még nem is beszéltem, amelynek az orrágyúi lényegében gigászi lángszórók.

Az ilyen dolgok láttán az emberben felmerül a kérdés, hogy mindezt hogyan csinálja, vagy hogy miért rendelkezik ilyen természetfeletti képességekkel, és egészen a film végéig nem is válik egyértelművé az, hogy valójában nem Feketeszakáll, hanem a kardja az, amely mágikus hatalommal bír. Az ilyen jeleneteknél érződik igazán, hogy a film egy regény alapján készült, méghozzá Tim Powers 1978-as regénye, az Ismeretlen Vizeken alapján, amelynek jogait a Disney megvette és a történetet átültették A Karib-Tenger Kalózai világába. Egy regényben van lehetőség arra, hogy részletesen megmagyarázza az eseményeket, míg egy egész estés mozifilmben időhiány miatt erre nem nagyon kerülhet sor. A regényből például kiderül, hogy Feketeszakáll valójában Triton kardját birtokolja, amelyet valószínűleg a legendás Atlantiszon kovácsoltak. Ez megmagyarázza a kard természetfeletti erejét. Hasonló volt az a jelenet is, amikor a foglyul ejtett sellő üvegkoporsóját elejtették, és kifolyott a víz. Egyik pillanatról a másikra a sellőnek uszony helyett emberi lábai lettek, amiket ugyan még nem tudott használni, mert még soha az életében nem volt a szárazföldön.

Bár a film többnyire Jack Sparrow kapitány karakterére épül, a történet fináléja mégis sokkal inkább riválisa, Barbossa kapitány bosszújára fókuszált. További kellemes meglepetést jelentett számomra a Will Turner pótléknak tekinthető Philip Swift misszionárius (Sam Claflin) és a szemkápráztatóan gyönyörű Syrena (Àstrid Bergès-Frisbey) szerelmi szála, bár sajnos ez a főcselekmény szempontjából kifejezetten jelentéktelennek számított. Furcsálltam még továbbá azt, hogy amikor Jack az Anna Királynő Bosszúja fedélzetére került, Scrum (Stephen Graham) úgy beszélt neki az élőhalottakról, mint ha mi sem lenne természetesebb. A film végkifejletének legnagyobb fordulata a spanyolok megjelenése volt, és az, hogy valójában ők csak azért jöttek, hogy lerombolják az ifjúság forrásának a templomát. A kehely cserélés jelenetét viszont személy szerint túlzottan kiszámíthatónak találtam. Poénokból nem volt olyan sok, közel annyi, mint az előző részekben, de ezek közül is mind ütős volt.

Végül még a zene az, amit úgy kiemelnék, Hans Zimmer a már tőle megszokott remek munkát végezte. A zseniális új témák mellett számos régi dallam is visszaköszönt az előző három részből, amiért nagyon nagy köszönet neki. És a Rodrigo y Gabriela által képviselt spanyol motívumok szintén remekül helytálltak a filmben. Szerintem a filmzene szerelmeseinek mindenképp érdemes belehallgatni az albumba.

Bár teljesen új hangulatot áraszt ez a film, méltó a korábbi részek színvonalához, és mindenképp érdemes megnézni.

SPOILER VESZÉLY VÉGE!

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekbarlang.blog.hu/api/trackback/id/tr782958919

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.